| Természetjáró és Fotós Klub |
|
|
|
Üdv Néked, kedves Net-vándor !
Szeretettel üdvözöllek a zalacsébi honlapon, mely az én születési anyakönyvi kivonatom is egyben. Engem Zalacsébi Természetjáró- és Fotós Klub-nak hívnak. Még botrányosan fiatal vagyok, hiszen 2011. március 19.-én születtem, - hogy kínosan precíz legyek – egészen pontosan 20.00 órakor. „Szüleim” ugyanis ekkor határozták el, hogy megalkotnak engem. Nem volt nehéz szülés, ugyanakkor el kell mondanom, hogy a törvénnyel dacolva, otthonszüléssel, vagyis a zalacsébi művelődési házban jöttem a világra. Születésemnek természetesen konkrét céljai vannak; őseim azzal a szándékkal hoztak a világra, hogy "kereteim között" a későbbiek során hozzám csatlakozókkal együtt róják a kilométereket közvetlen közeli és távolabbi természeti környezetünkben, fotókkal megörökítve annak szépségeit ... És persze nem csak a szépségeit . Környezetünkben ugyanis nap mint nap találhatunk illegális szemétlerakókat és egyéb borzalmakat, amelyek pillanatok alatt tönkrezúzzák a jóérzést, amelyet a szabadban lét nyújtani képes. Tagjaim ezekre a lélekölő jelenségekre is fel kívánják hívni a figyelmet, mert mint tudjuk, a bennünket körülvevő természet nem a mi tulajdonunk, csupán kölcsönkaptuk azt gyermekeinktől. Így magától értetődően NEKIK tartozunk elszámolni ezzel a hihetetlenül értékes "vagyontárggyal" . Feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy fényképészi tevékenységünk nem merül ki a természetfotózásban, hanem - ha úgy tetszik -, egy külön szakágként lesz jelen tevékenységünkben.
Kedves Olvasó! Ha teheted, ha kedved van hozzá, ha azonosulni tudsz céljaimmal, ha Te is tenni akarsz valamit a természetvédelem- és szeretet nemes és szép célja érdekében, vagy egyszerűen "csak" a fotózás érdekel, akkor csatlakozz hozzám. Ha túlságosan messze laksz ehhez, akkor legalább kívánj nekem és tagjaimnak jó utat, szép sikereket, nagyszerű élményeket.
Köszönöm, hogy áldoztál rám pár percet! Tisztelettel üdvözöl: Zalacsébi Természetjáró- és Fotós Klub
„Szüleim”:
|
| Módosítás dátuma: 2012. január 29. vasárnap, 21:09 |









