| Vallás |
|
|
|
|
A falu egyházával először a XIV. században találkozhatunk, a század elején készült tizedlajstromokban, ami szerint 1335-ben a falu Pál nevű plébánosa 40 kis dénárt fizetett. Később már csak olyan írásokat találunk, amelyek Zalaszentgyörgy leányegyházaként említik. Lakossága többnyire katolikus vallású volt, de elvétve találunk reformátusokat, evangélikusokat és izraelitákat is.
A községnek régen fából készült temploma volt, amit Rómer Flóris 1863-ban még látott és az Archeológiai Értesítő 1871-ben megjelent számában részletesen beszámolt az építményről, sőt még rajz is jelent meg róla. A mai Kultúrház helyén állt. A községnek régen fából készült temploma volt, amit Rómer Flóris 1863-ban még látott és az Archeológiai Értesítő 1871-ben megjelent számában részletesen beszámolt az építményről, sőt még rajz is jelent meg róla. A mai Kultúrház helyén volt található . A templomhoz tartozott egy harangláb is, amely a falu közepén állt . A templom mása a zalaegerszegi Skanzenben megtekinthető. Fatemplom Skanzen-beli szentelése A templom mása a zalaegerszegi Skanzenben megtekinthető. A fatemplom tönkremenetele után 1886-1888-ra tehető a jelenlegi kőtemplom elkészülése. Érdekessége, hogy Gál József – falunk szülötte – festette, aki később Amerikában élet és ott is halt meg. 1995. óta két új, ólmozott üvegablak díszíti templomunkat. A templomhoz tartozott egy harangláb is, amely a falu közepén állt.
További képeket megtekintheti a galériában -->
Apró léptekkel folyamatosan fejlődik Zalacséb! A templom rekonstrukciója napjainkban is zajlik. Utoljára 1994-ben szépült meg, a beszivárgó talaj és esővíz sok kárt okozott. A renoválás során új módszert alkalmaztak, a falakat elvágták, majd azokba körülbelül 3mm-es bakelitlemezhez hasonló lapokat illesztettek be. Ezután egy évet vártunk, hogy kiszáradjon az épület. A helyreállítás az elmúlt hónapokban (2010) folytatódott, újjászületett az Istenháza belső része is. Horváth István, a község lakója végezte a felújítást, átvakolta és újrafestette a falakat. A beruházás több mint 2 és fél millió forintba került, melyet főként a kántorlakás eladásából származó maradványpénzből fedeztünk. A legnagyobb segítség persze a hívektől érkezett, nélkülük, hozzájárulásuk nélkül nem szépülhetett volna meg templomunk. A Zalacsébieknek rendkívül fontosak a hagyományaik és az értékeik, s még nem hagyta el őket hitük, mélyen vallásosak, meghatódott lélekkel, szívesen látogatják a Farkas László plébános által celebrált szentmiséket – mondta el Gyalogh János, a Zalacsébi Egyházközség vezetője. A csapadékvíz-elevezetéshez és a külső rekonstrukció befejezéséhez gyűjtik a jövőben az adományokat. Áldozatkészségből nincs hiány, másfél éve új harang zendül a templomban és szólítja a híveket, mely egy ismeretlen, önzetlen személy adománya volt. Az egykori, régi harang a temetőben lelt otthonra.
Harangszentelés Zalacsében
Március 8-án a zalacsébiek a szokásos időben , reggel 8 óra előtt gyülekeztek szentmisére felújítás alatt álló templomuknál . Minden úgy indult , mint egy átlagos vasárnap reggelen , viszont a templomba érkezve már láthatták a hívők , hogy ez a vasárnap nem egy lesz a sok közül ; az oltár előtt ugyanis egy Gombos Miklós őrbottyánni mester által készített gyönyörű , új harang pihent , amely a templom új lélekharangjaként fog majd szolgálni . A szépséges „hangszert” egy magát megnevezni nem akaró hívő készíttette . Mai elvadult világunkban bizony nem mindennaposak az ilyen jótétemények . Az adományozó nemes és önzetlen cselekedetéért hála és köszönet ! De történt itt más is ezen a reggelen ; Hencz Ernő plébános urat 75. születésnapja alkalmából is ekkor köszöntötte a falu minden hívő lakosa nevében Horváth István , az Egyházközség elnöke . Az elnök úr köszöntő szavai után , a szentmise kezdete előtt főtiszteledő kanonok úr megszentelte Isten csébi házának új „lakóját” , majd a jelenlevők meghallgathatták az új szerzemény csodálatos hangját is . A továbbiakban Hencz atya közölte a hívekkel , hogy lemondott a Zalaszentgyörgyi Plébániáról . ( Erre 75. életévének elérésekor egy megmagyarázhatatlan logikára épített törvény kötelez minden papot . ) Dr. Veres András megyéspüspök bölcs döntése , hogy a lelkipásztor szolgálataira továbbra is igényt tart , így ezután is Hencz Ernő kanonok fogja szolgálni Zalacséb mellett Zalaszentgyörgy és Kávás községek katolikus híveit .
|
| Módosítás dátuma: 2010. október 17. vasárnap, 12:19 |








